Vajon miért vált a magyar nép saját maga legnagyobb ellenségévé?

Hiszen van egy nyilvánvalóan egyedülálló őskultúránk:
1. A világ egyik leggazdagabb népművészeti, népmese, és népdalgyűjteményével.

2. Saját, önálló mély szellemmel megáldott írásunk, ami újjá éledt. Hiszen sok, sok ezer ember gyakorolja manapság is nap mint nap, a néhol ezer, néhol csak néhány száz éves mellőzés ellenére.

3. Van egy nyelvünk, a föld egyik leggazdagabb szókincsével, (A magyar webkorpusz 4%-os hibatűréssel készült metszetéből kinyert szókincs mérete (lexémák, ill. szótári szavak), kézi ellenőrzés nélkül 7.2 millió szó.) ami ezáltal a világ egyik legárnyaltabb kifejezésmódját teszi lehetővé. Ráadásul szolgál minket egy hihetetlen hangalaki kiegyensúlyozottsággal, és egy mélyen elgondolkodtató szellemi háttérrel. (Egy valódi élet filozófiával.)

Bármely nép a világon büszkén húzhatná ki magát, ha ezen három felsorolt jó tulajdonság közül, csak eggyel is rendelkezne.
A saját őskultúránkkal foglalkozó hivatalos tudományunk, mégis azt sugallja a saját gyermekeinknek, a saját, magyar iskoláinkban, hogy a kereszténység előtti őseink tudatlan barbárok voltak, akiket a kereszténység emelt fel odáig, hogy érdemesek legyenek egyáltalán a megmaradásra a mai Európában.

Ezer éve ellensége magyar a magyarnak, mert a közénk férkőzött ideológia, csak így tudta saját felsőbbrendűségét bizonyítani, ránk kényszeríteni.
De vajon meddig leszünk még az idegen hatalom és ideológia szolgái? Vajon mikor ébredünk fel, és vesszük észre azt, hogy az igazi tudás és szellemiség itt van velünk nap, mint nap. Őrizzük minden gondolatunkkal, minden leírt szavunkkal, hagyományozva az ősi tudást, amit bárhogyan is szerettek volna, de a sors nem engedte meg hogy elvegyenek tőlünk.

Valóban őseink voltak a tudatlan barbárok, vagy mi mai emberek vagyunk azok; Akik idáig, - hiszen már a huszonegyedik században járunk, - ezeket a dolgokat észre sem vettük?

Vajon meddig engedjük még, hogy a tudomány köntösében kábítsanak, sárba rántsanak bennünket?

Hiszen nekem legalábbis nyilvánvaló, hogy akik megteremtették, létrehozták a Magyar nyelv nevű rendszert, amibe ősi írásunk a ma rovásírásnak nevezett jelkészlet is beletartozik, szellemileg magasan a mai ember fölött álltak. Mélyen ismerték a lét, az élet rejtelmeit, hihetetlen éleslátással rendelkeztek a hangok a gondolat, a nyelv felépítésével kapcsolatban is, hiszen a REND-SZER amit megalkottak, ember emlékezet óta szikla szilárdan áll a helyén, mégis friss, érthető, ugyanakkor játékosan EGY-SZER-Ű, érthető. Hogy kapcsolatba lépjünk vele nincs szükség bonyolult képletekre, varázsigékre, csak némi figyelemre és értelemre.

Olyan mint valami könnyed SZÓ-RAK-O-ZÁS, mégis beavat a lét legmélyebb titkaiba...

Részlet "A MAGYAR NYELV MINT ÚTIKÖNYV AZ ÉLET NEVŰ TÚRÁHOZ II." (A TUDAT ÚTJA) című könyvből.

Juhász Zsolt