Vajon mi a jelentősége annak, hogy embernek születtél? Egyáltalán mi a dolga az embernek a világon és miért érzi az emberiség nagy része értelmetlennek az életét?
CIKKEK:
A VILÁGEGYETEM ÜZENETE!
Minden élet, minden lélek, minden kiejtett szó, minden gesztus, minden rezdülés, egy-egy üzenet ami titkokat árul el a figyelmes szemlélődő számára.
A Kínai történészek, régészek, rendszeresen mondogatják magyar kollégáiknak, hogyha nincs ellenükre, ők szívesen hozzácsapnának a magyar történelemhez még négy-ötezer esztendőt. De magyar kollégáiknak valamilyen egyelőre megmagyarázhatatlan ok miatt ez ellenükre van. Aki fizeti őket ezért, annak nyilván megható, ahogyan a magyar tudományos elit...
A (materialista) tudomány mai állása szerint, kivétel nélkül minden ősi nyelv, így a magyar is, minden tervezettséget nélkülözve, véletlenül a makogásból alakult ki. Ezen elmélet lényege, hogy az emberi értelem nyiladozásának a hajnalán, az akkori előember elkezdett hangutánzó szavakat használni, hogy hatékonyabbá váljon a közösség. Ebből a...
A HÉT és a HÁROM mint mágikus számok...
Aki kicsit jártas a Magyar mese és mondavilágban az biztosan észrevette már, hogy a három és a hét, sűrűn visszatérő számok! Ráadásul szinte minden esetben PRÓBÁK, vagy megoldandó feladatok kapcsán merülnek fel! Három királyfi, vagy királylány és HÁROM próba; - ami közben persze megjelenik a HÉTFEJŰ sárkány, és néhány HÉT-PRÓBÁS ember! Ráadásnak...
Egy ok-okozatra épülő világban, a véletlenekben hívő emberek olyanok mint a süketek a zeneakadémián. Tudják hogy kell hogy legyen oka annak, hogy ott összegyűlnek az emberek, de hogy mi? - Az számukra örök rejtély marad...
A beszélt nyelvek a tudomány mai primitív állása szerint, csak kommunikációs eszközök! A modern nyelvészet sajnos csak ennyit fog fel ezen hangrendszerek jelentőségéből.
Óda a Magyar nyelv művelőihez...
Szóval, a Magyar nyelvvel, jó kétszáz éve az van,
hogy a sok-sok okos nyelvész fején, jókora nagy vaj van
Mert látnivaló, hogy beszélik ők a nyelvet, de nem értik,
így hiába az anyanyelvük, mégis mélyen lenézik
HOGYAN LESZ AZ ANYANYELVBŐL ÚTIKÖNYV?
Őseink a Magyar nyelvbe, bele szőtték az élet összes nagy és lényeges kérdésére a választ. S ha elkezdesz írni az ősi írással, ami a rovás, akkor nem csak hallhatóvá, de láthatóvá is válik az Ősök üzenete! Ami a figyelmes ember számára olyan elérhető tudássá válik, mint a mag bölcsessége, ami mindig tudja mi kell ahhoz hogy terebélyes fa váljon...
JÓL CSAK A SZÍVÉVEL LÁT AZ EMBER...
Van jó-néhány régi magyar mondás, ami a mai emberek számára már értelmetlenek, jelentés vesztetté váltak. Amikor a modern oktatás emlőin nevelkedett ember, találkozik egy-egy ilyen régi szállóigével azt gondolja, hogy a régi emberek csak beszéltek össze-vissza, mert hát olyan primitívek voltak... Pedig csak annyi történt, hogy megváltozott a világ...